Adriai tengeri hadjárat

hadjárat

#hadjarat

By Admin, 2021/6/10

Két nagy német hadihajó, az SMS Goeben csatacirkáló és az SMS Breslau könnyűcirkáló tartózkodott az adriai osztrák-magyar bázisokban Azután, hogy a Német Birodalom 1914. augusztus 3-án hadat üzent Franciaországnak a két hajó elhagyta Messinát, ahová előtte futott be és másnap Philippeville és Bône algériai kikötővárosokat bombázta.

Az osztrákok elutasították ezt, mivel az ország még nem állt hadban sem Franciaországgal, sem Nagy-Britanniával. Ennek ellenére sikerült a német hajóknak harc nélkül visszatérni augusztus 5-én virradóra Messinába, mivel sikerült lerázni az őket követő angol hajókat.

 A német feltöltötték  a szénkészlet , eközben a német admirális még egyszer segítséget kért rádión a tengernagy- tól.

Amikor az angol tengeri egységek is értesítést kaptak, hogy éjjel tizenkét órakor beállt a hadiállapot Németország és Nagy-Britannia között, a brit kötelék parancsnoka, Archibald Berkeley Milne tengernagy elhatározta, hogy csatára kényszeríti a németeket. Arra számított, hogy a németek az Adria felé próbálnak kitörni, újabb brit egységek érkeztek az Adria bejáratához A németek újabb kérésekkel fordultak  az osztrák-magyar flottához és kérték, hogy a császári és királyi hajóhad legalább Brindisi-ig fusson ki és fedezze visszatérésüket. Haus admirális ettől a kéréstől már nem tudott elzárkózni, ezért a német hajók kifutását követően egy nappal, augusztus 7-én reggel az 1.-és a 2. csatahajó-osztállyal, az SMS Sankt Georg páncélos cirkálóval, az SMS Admiral Spaun gyorscirkálóval, hat Tátra-osztályú romboló val és további tizenhárom torpedónaszádok kifutott.

Akkor  este viszont a kötelék a Planka-fok magasságában visszafordult, miután megtudták, hogy a német hajók egy előzetes német-török megállapodás után az Adria helyett az Égei-tenger irányába hajóztak, megszabadulva az őket üldöző angol hajóktól  és már a Matapan-foknál járnak. A két német hajó végül augusztus 10-én érte el a Dardanellákat, majd Törökország semlegességét kihasználva egy fiktív szerződés alapján a törökök megvették a két hajót, Souchon admirálist pedig kinevezték a Török Haditengerészet parancsnokává.

Montenegró, Szerbia szövetségese 1914. augusztus 5-én megszakította diplomáciai kapcsolatait a Monarchiával, és másnap hadat üzent a Központi Hatalmaknak. Montenegró háborúba lépése után az osztrák-magyar haditengerészet kénytelen volt kiürítenie azokat a helyeket, amik a legjobban ki lettek  téve  a montenegrói ütegek tüzének. Az Adriai-tengeren leadott első lövésre augusztus 8-án került sor, mikor az SMS Szigetvár és az SMS Zenta cirkáló, az Uskoke romboló és az 72F torpedónaszád tűz alá vette és szétlőtte az Antivari-ban felállított rádióállomást és a vasúti berendezéseket. A montenegróiak visszalőttek, de a hajókban nem okoztak kárt. Augusztus 10-étől a monarchia hadihajói tengeri zárlat alá vonták Montenegrót, de a Cattarói-öbölben lévő hajók kis száma miatt ezt csak nappal tudták fenntartani. Augusztus 12-én a Anglia és Franciaország hadat üzent az osztrák-Magyar Monarchiának. Ezután, már az Adriai-tengeren is számolni kellett a két ország hadihajóinak felbukkanására.

Augusztus 16-án a Zenta cirkáló és az SMS Ulan romboló látta el a blokád szolgálatot. A két hajó Antivari és a Menders-fok között, dél-keleti irányba haladtak, amikor délnyugat felől füst oszlopok jelentek meg az égen. A Zenta parancsnoka, Pachner Pál fregattkapitány megállapította, hogy a közeledő hajók csakis az ő hajójánál erősebb, ellenséges hadihajók lehetnek. A hajó rögtön megfordult , és teljes sebességgel Cattaro felé vette az irányt. Percek múlva nyugat-északnyugati irányban újabb füstoszlopok jelentek meg. Pachner fregattkapitány látta, hogycsapdába  akarják zárni, ezért parancsot adott a gyorsabb Ulan rombolónak, hogy törjön ki a gyűrűből. Eközben a lassabb Zenta partközelben maradt, hogy lehetetlenné tegye a hajó bemérését az ellenség tüzéreinek,és a hajó esetleges elsüllyedése esetén a legénység partra tudott úszni.

A többszörös túlerőben lévő francia és brit hajóhad 12 kilométerre közelítette meg a hajót, majd megadásra szólította fel. Válaszul a Zentán felvonták a hajó dísz lobogóját, erre az ellenséges csatahajók tüzet nyitottak. A Zenta több súlyos találatot is kapott, ennek ellenére megmaradt ágyúiból tovább lőtt. Negyedórás harcot követően a gázvezetéket ért találat miatt a hajó mozgásképtelenné vált, és hamarosan elkezdett süllyedni. A kapitány kiadta a parancsot a hajó elhagyására. 9:30-kor a hajó elmerült, de bizonyos okok miatt a francia és brit hajók nem mentették ki a vízben úszó túlélőket. A még életben maradt tengerészek  több órás úszás után elérték a montenegrói partokat, itt fogságba estek. A hajónak 312 fős legénysége volt, ebből csak a fele  139 ember élte túl a hajó elsüllyesztését. Az SMS Ulan rombolónak az erős ellenséges tűz ellenére sikerült befutnia Cattaróba.

A Zenta elvesztése után az osztrák-magyar hadvezetés megszüntette a tengeri zárlatot, inkább igyekezett elaknásítani Antivari kikötőjét, és fokozták a saját tengeralattjáró jelenlétét a térségben. Ezalatt súlyos probléma megoldására volt szükség. A Cattaro és a Cattarói-öböl felett magasodó montenegrói hegycsúcsokon elhelyezett lövegek nagy veszélyt jelentettek az öbölben álló osztrák hajókra, zavartalanul lőhették őket, mozgásaikról értesíthették az Antant hadvezetését, megakadályozták az öböl megerősített bázissá való kialakítását. 

A montenegróiak először augusztus 8-án lőtték az alattuk elfekvő öbölben tartózkodó hajókat. A Kaiser Karl VI. páncélos cirkáló augusztus 8-áról 9-ére virradó éjjel állt tüzelőállásba, s kezdte lőni a Kuk, Krstac és a Pestingrad montenegrói erődöket.

 Az erődök ágyúzását igencsak  megnehezítette a szokatlanul nagy magasság, az ágyúkat a maximális magasságig kellett emelni, és a becsapódások eredményeiről nem tudtak tájékozódni. 

Ehez  három vízirepülőgépek odaszállítása kellett, amelyek megfigyelték az ellenséges állásokat, beszámoltak a tüzérség által elért eredményekről,azután később  többször saját maguk is bombázták az erődöket.

 Augusztus 12-én elhallgatott a Kuk-üteg, majd az aznap az öbölbe érkező 5. csatahajó-osztály is bekapcsolódott a harcokba másnap. Augusztus végén másik két cirkáló, a Kaiser Franz Joseph I és a Szigetvár csatlakozott a hegyi ütegek elleni harchoz. Szeptember 17-én a franciák teljes földközi-tengeri flottája futott be a fedezetük alatt álló szállító gőzössel Antivariba-ból  összesen 8 üteget és 142 főt szállítottak a montenegrói egységekhez. Az új francia ágyúkat a Kuk-magaslatra szállították, s üzembe helyezésüket követően komoly károkat okoztak az osztrák-magyar parti erődökben. Október 22-én újabb osztrák-magyar hadihajó, a Radetzky csatacirkáló érkezett az öbölbe és október végére Lovčen-ütegek nagy része már harcképtelenné vált.

A francia hadvezetés novemberre belátta, hogy a Cattarói-öböl és a part sávját Montenegró felől nem tudják  elfoglalni. A tengerről terveztek partra szállni az öböl körzetében, ehhez közeli bázisra volt szükség. November 2-án a flotta zömének fedezete alatt rombolók egy csoportja jelent meg Lissa szigeténél. A hajókról partraszálló különítmény. A sziget nagy részét  mivel nem volt védelem gyorsan elfoglalták, a polgármestert pedig elfogták és távozáskor  magukkal vitték.Csak  a Hum csúcson álló, a császári és királyi hadsereg által fenntartott jelző-és figyelő állomás nem adta meg magát, s értesítette a Sebrenicában álló osztrák hadihajókat. A kifutó osztrák hajók magukra vonják a francia hadihajókat, így felszabaditva Lissa szigetét. A francia hajók rövid idő után  felhagytak az osztrák hajók üldözésével, a veszély miatt az aknamezők és az esetlegesen lesben álló tengeralattjárók miatt.

Mivel látszott, hogy a francia hadiflotta felszíni erőinek nem sikerül  kicsalni a nyílt tengerre a monarchia nagyobb tengeri egységeit,így  tengeralattjárókkal próbáltak bejutni Cattaróba és Pólába. November 29-én a francia Cugnot tengeralattjárónak sikerült bejutnia a Cattarói-öbölbe, de a védők észrevették , és heves ágyútűz alá vették. Mégis a tengeralattjárónak sikerült sértetlenül kijutnia az öbölből. December 20-án egy másik francia tengeralattjáró, a Curie próbált bejutni a pólai kikötőbe. A hajó túljutott a záróláncokon, azonban a periszkóp mélységig felemelkedő tengeralattjáró beleakadt a következő akadályba, s az  észlelő őrség estére elsüllyesztette a hajót, legénységének életben maradt tagjait kimentették. Az eset idején, augusztus 20-án a sebenico jelzőállomás jelentette, hogy egy Jules Michelet-típusú páncélos cirkáló manőverezik Pelagos -től délkeletre.

Számos felszíni hadihajót és az SM U-12-t küldték a felkutatására. A tengeralattjáró nem találkozott a francia hajóval, ennek ellenére továbbment déli irányban. Augusztus 21-én reggel füstcsíkokat észlelt a Sazan-szigetnél. Nemsokára egy teljes csatarendben közeledő hadihajó flotta körvonalai fedezhető fel.A tengeralattjáró nemsokára kilövő helyzetbe került, s 600 méterről két torpedót lőtt ki az élen haladó Jean Bart csatacirkálóra.

Az egyik torpedó eltalálta a hajó orrészét, a sérülés nem volt végzetes, a háborúból huzamosabb ideig kivonta a hadihajót. Ez után francia csatahajók a világháború alatt nem merészkedtek be többé az Adriára.

1915

Hadműveletek 1915 májusáig

Az újév érkezését követően is a monarchia tengeralattjárói továbbra is aktívan teljesítettek szolgálatot a tengeren. A monarchia Olaszország belépése nem építtetett újabb tengeralattjárókat, így a meglévő hét darab folyamatosan a tengeren volt, é amellett, hogy rossz állapotban voltak az időjárás nehézségeivel is küzdeni  kellett. A monarchia 1914-es decemberi, Szerbia elleni támadását az egyre kisebb szerb erők bár visszaverték , súlyos veszteségeket szenvedtek, még nagyobb szükségük volt a franciák támogatására és tengeren eljuttatott szállítmányra. Február 3-án és február 23-án a Whitehead gőzös a Dague és a Foilx rombolók védelme alatt szállítmányt vitt Antivariba. Sikeresen beért a montenegrói kikötőbe, azonban a Dague romboló ráfutott az egyik osztrák-magyar aknára, s elsüllyedt.

Olaszország belépése és az olasz partok elleni első támadások 1915 májusában

Az Antant erők 1918-as balkáni offenzíváját követően a vereséget szenvedett Bulgária 1918. szeptember 25-én békét kért, majd szeptember 29-én fegyverszünetet kötött. Ezután az AOK azt az utasítást adta a balkáni erők parancsnokának, Kövess Hermannak tábornagynak, hogy a csapatokat vonja vissza először Szerbiába, majd az Osztrák-Magyar Monarchia határaira.

 A visszavonulás alatt több tízezer embert és nagy mennyiségű hadianyagot vontak össze Durazzóban. A kikötővárosból ezután amit lehetett szállítóhajókon vittek Cattaróba, de az embereknek legalább is nagyrészének  a szárazföldön kellett vonulnia. A feladatra 10-12 tehergőzöst tudtak összevonni, kíséretükre néhány rombolót, torpedónaszádot illetve két-három tengeralattjárót tudtak kiállítani. 

Az olaszok a tengeri szállítást, hogy megakadályozzák elhatározták, hogy csapást mérnek a kikötőre és az ott álló hajókra. 1918. október 2-án az olasz-brit-amerikai-és ausztrál hajókból álló antant flotta 1918. október 2-án hajtott végre rajtaütést a kikötőn.

A többszörös túlerőben lévő támadókkal szemben ekkor már csak kevés védelemmel bírt a kikötőváros. Délelőtt 10 20 perckor kezdődött a város és a kikötő bombázása. Amint a kisebb hadihajók közelebb merészkedtek a parthoz, a durazzói erődök lövegei is tüzet nyitottak a támadókra, miközben a harcoló osztrák hajók tűzpárbajt vívtak az angol rombolókkal. 11 óra 40 perckor a tengeralattjáró észlelése ellenére az SM U-30-nek sikerült az HMS Weymouth könnyűcirkálóval szemben tüzelőállást felvennie, s két torpedója eltalálta a hajó farát, amely teljesen leszakadt. A brit hajó ugyan nem süllyedt el, a társai a tüzet beszüntetve kénytelenek voltak elvontatni. Ezt követően a többi egység is elvonult, így a kikötői berendezések nagy része épségben maradt, így az osztrák-magyar erők épségben vissza tudtak vonulni.

Így került magyar kézre az Adria

 Zára segélykiáltása

1091-et írunk. Meghalt Dmitar Zvonimir Zára akkori uralkodója. A megüresedő trónszékkel rendelkező Zára mind a dalmát főurak, mind Velence célpontjává vált. Ekkor Zvonimir özvegye öccsétől, Szent Lászlótól kért segítséget.

A magyarok a honfoglalás idején eljutottak már az Adriai térségbe, sőt egészen az Atlanti óceánig is lovagoltak, de végül a történelmi Magyarország területét választották új hazájuknak.

Szent László sikerrel bevette Zárát. Az újonnan megszerzett területet Magyarországhoz csatolta és unokaöccsét, Álmos herceget állította a Dalmát térség élére.

 László még elfoglalt egy-egy dalmát települést, de az Adria meghódítása mégsem az Õ nevéhez fűződik.

  Könyves Kálmán színre lép

Szent László halála után Könyves Kálmán vitte tovább az Árpádházi-királyok vérvonalát.

Könyves Kálmánról, többnyire annyit tanítottak az iskolában, hogy púpos és satnya volt, ezért sokat olvasott. Így kapta a "könyves" jelzőt.Az igazság csak annyi ebből, hogy elődje - Szent László - egyenes ági leszármazottja Álmos volt. Amikor László meghalt mégis Kálmán lett a király. Az egyház nem nézte jó szemmel ezt a kis "véringadozást", ezért ragasztották Kálmánra ezeket a nem túl előkelő jelzőket. Könyves Kálmán tényleg sokat olvasott és művelt volt, de ezen kívül sok említésre méltó cselekedete is volt.

Egy magyar turista nem nagyon csodálkozik azon, hogy Könyves Kálmán is előszeretettel látogatta az Adriát. Azonban Ő nem strandolni járt a Zadar-térségébe, hanem tovább szerette volna növelni a Magyar Korona birtokait. 

 1102-ben kihalt a horvát uralkodóház és megkezdődött a trónutódlási harc a horvát nemesek és az Árpád házi-királyi família színeiben induló Kálmán között. A hatalmi harc után l  Könyves Kálmán került ki győztesen és Tengerfehérvár tovább növelte királyi titulusának számát, és horvát királlyá koronáztatta magát.

 

Horvátország a Magyar Korona része lett

Annak, hogy éppen Tengerfehérvár-t  koronáztatta királlyá magát Könyves Kálmán,ennek  politikai üzenete volt. Ezzel azt üzente a Velencei Birodalomnak és a többi független dalmát városállamnak, hogy a Magyar Korona egész Dalmáciára igényt tart. Trau , Spalato és a környező szigetek önként hódoltak be Kálmánnak.

Könyves Kálmánnak köszönhetően 1102-től 1918-ig - az első Világháború végéig - reáluniót alkotott Magyarország és Horvátország. Ami azt jelentette, hogy Magyarország és Horvátország a Magyar Királyság részét képezte, de a horvátok saját törvényeik szerint éltek., szabadon gyakorolhatták vallásukat és saját "alkirályt" választhattak. Adózniuk nem kellett a megtermelt javak után, csak  a hajó szállítmányok után járó vám kétharmada illette meg a Magyar Koronát. Horvátország sosem volt Magyarország szerves része, csupán egy nagy autonómiával rendelkező társország volt.

 

Ami Kálmánról fennmaradt

A Horvátországinfó kutatómunkába kezdett Könyves Kálmán élete történetével kapcsolatban. A mai történelemkönyvek sajnos  nem nagyon térnek ki e kiváló királyunk eredményeire. Még csak festmények, szobrok sem maradtak fenn Kálmánról. A Magyar Nemzeti Múzeum képtárában sem található semmi. Könyves Kálmánról csak egy-egy kódex-iniciálé egy szobor maradt fenn.

 

Adria hódító királyunk szobra a Hősök terén

Ha a budapesti Hősök terén járunk, keressük meg Könyves Kálmán királyunk szobrát. A fent olvasottak tükrében gondolkozzunk el azon, hogy mekkora területet hódított meg, és így neki köszönhetjük, hogy mi is az Adriát szerető, az Adriához kötődő népnek tarthatjuk magunkat.